Isten szeret minket. Nagyon!

1951. július 21-én születtem, egy szabolcsi faluban. Anna lett a nevem. Szüleim keresztények voltak, s így elég hamar tizenkét évesen már megtértem, vagyis behívtam a szívembe Krisztust. Kicsi koromtól kezdve mentem a gyülekezetbe, és mindig nagyon komolyan vettem a hitet. Láttam a világban zajló rossz dolgokat, s a szüleim hitét, amit meg is éltek. Ők nem hazudtak egymásnak, szerették egymást teljes szívből, apukám nem járt kocsmába, s nem nézett más nők után. Példamutató, boldog életet éltek, s ez nekem is kellett. (Később, édesapám nagyon beteg lett, fokozatosan lebénult, s ebben a helyzetben sem jutott édesanyámnak eszébe, hogy más férfi után nézzen, mindig odaadóan ápolta.) Anyukám nagyon kedves asszony volt, eszébe sem jutott, hogy a szavaival valakit, valamikor megbántson.

Iskoláimat is itt helyben végeztem el, majd gyors- és gépíró iskolában tanultam, de raktár-gazdálkodási végzettségem is van. Tizenhét évesen kezdtem el dolgozni. A munkámmal nagyon meg voltak elégedve, húsz évesen már ezért elismerést is kaptam. Mindig úgy voltam és vagyok, hogy a munkámmal is mutassak példát, ne csak az emberek, hanem Isten is meg legyen velem elégedve. Későbbi munkáim során is megáldott Isten, nagyon jó fizetéssel, s nagyon jó munkahelyekkel.

1973-ban mentem férjhez, egy prédikátor fiához. Sajnos elég hamar kiderült, hogy a fiút addig mintha egy burokban nevelték volna fel, nem tudott sokat a világról. Így hamarosan férjem el kezdett kifelé tekingetni a házasságunkból, már más nők is voltak az életében. Ezt, először én nem is hittem el, nem feltételeztem róla ilyet, teljesen megbíztam benne, ő is keresztény volt. Azt hittem, hogy ez csak az emberek rossz indulata, a házaséletünk is nagyon jó volt, de egyre többen mondták, hogy ez igaz. Pedig akkor már volt két (körülbelül tíz éves) fiunk is. (Anyósom is rátett egy lapáttal, hogy még a saját fiaink sem hitték el, hogy apu megcsalja anyut, mármint, hogy engem, mert még hazudott is a fia védelmében.) Ezután azonban, még sokáig együtt éltünk, csak külön szobákban. (Sajnos apósomék, főleg anyósom nem volt hajlandó elszakadni a fiától, még akkor sem mikor már én a felesége voltam. Férjem életében állítólag, első Krisztus volt, utána következett az anyukája, s majd én voltam a harmadik.)

1984-ben váltam el férjemtől, mert a Bibliában csak egyféle mód van arra írva, hogy mikor válhatunk el. Ha a férj, vagy a feleség paráznává lesz. A válás alatt mindig azt hittem, hogy Isten nem engedi meg, hogy elváljunk. Évekkel később értettem csak meg, hogy ha valaki nem akar megtérni a bűneiből, Isten nem kényszeríti rá az akaratát, az ember dönti el, hogy a jót vagy a rosszat választja. De nagyon megviselt ez engem, és csak Isten volt az, aki erőt adott ebben a helyzetben, hogy ne boruljak ki, mert a fiaimnak szükségük volt rám.

Miután első férjemtől elváltam, az volt a megnyugtató, hogy rólam is gondoskodott a Mindenható. Nagyon jó fizetésem volt az akkori bérekhez képest, s a lakást is, amit megkaptam, kedvezménnyel kaptam. Elég sok pénzt elengedtek az árából (ez az önkormányzat részéről volt, és csak abban az egy évben kellett kevesebbet fizetni a lakásért), s még volt az OTP-nek is egy akciója, hogyha a lakás árának a felét befizetem egy összegben, akkor a összeg másik felét elengedik. Így végül is igen kevés pénzből lett meg a házam. Mivel elvált nő voltam, a munkahelyemen a főnököm szemet vetett rám. Azonban tudattam vele, hogy nem szeretnék vele közelebbi kapcsolatba kerülni. Béremelésnél emiatt kevesebbet kaptam, de meg van írva a Bibliában, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra van. Így aztán nemsokára azt vettem észre, hogy ez az ember megszégyenül, mert a közvetlen főnökeim ő elé álltak, és megkérdezték, hogy én miért kaptam kevesebb béremelést, mikor meg vannak a munkámmal elégedve. Ezután én is megkaptam ugyanazt a pénzt, mint a kolléganőim. Így fölemelt fővel álltam elé, és őneki volt kellemetlen a helyzet.

Nem olyan nő voltam, aki szeretett volna még egyszer férjhez menni, csak néha hiányzott egy társ, jól megvoltam a gyerekeimmel is.

Mégis Istennek, más tervei voltak velem kapcsolatban.

Szigethalmon találkoztam egy férfival, aki később a férjem lett. Sokáig ment az ismerkedés közöttünk, ugyanis sokszor spuriztam haza a gyülekezetből, ha láttam, hogy felém közeledik. Féltem egy újabb kapcsolattól, nem akartam, hogy ez is válással végződjék. De ezek után nem sokkal később már elfogadtam én is, hogy ő lesz a leendő férjem. Egyre többször gondolt rám a jövendőbelim is, egyre többször jutottam az eszébe, és nemsokára egy nagy csokor virággal lepett meg. Istent is megkérdeztük a dolog felől, hogy mi az Ő akarata velünk kapcsolatban. Én a magam részéről, egy igazi, komoly keresztény emberrel szerettem volna együtt élni, s ezt meg is kaptam János személyében.

Nemsokára, 1994. áprilisában eljegyeztük egymást, augusztus ötödikén pedig, már az esküvőnk is megvolt.

Házasság előtt azonban, arra hogy együtt legyünk, nem is gondoltunk. Itt a házaséletre gondolok. Mindketten tisztán léptünk a házasságba.

Azóta már a gyermekeim érett férfiúvá serdültek, és mostani férjem nagyon szereti őket. De a gyerekeim is szeretik őt. Elfogadják egymást teljes mértékben, ha viszont ez nem lett volna meg, akkor nem is mentem volna hozzá. Sajátjaként szereti őket, ha kell, lemond a javukra mindenről.

1994. júliusában vettem egy házat Gyálon, és még akkor el kezdtük a belső munkálatokat is rajta. Hogy miért én vettem, és nem a vőlegényem? Ez jó kérdés. Leendő párom szintén már keresztény ember, de ő sokáig alkoholista volt, így szinte semmi anyagi háttérrel nem rendelkezett. Szóval, Gyálon kezdtük el a közös jövőnket építeni. Azóta a férjemet Isten teljesen megszabadította az alkoholtól. Meggyógyította őt, nemcsak a testi betegségekből, hanem a lelki betegségekből is, amit a sok alkohol okozott neki. A sok nélkülözésből, a szegénységből is kihozta, amiben sokáig élt. Nincs bennem semmi félelem, hogy visszatér az italhoz, mert az életével bizonyította, hogy tiszta szívből megtért, és látni lehet rajta, hogy megszabadult az italtól. Megismerkedésünk óta folyamatosan látni a változásokat, hogy megéli a mindennapjaiban a Bibliában leírtakat. Tudom, hogy Isten csiszolgatja, mint ahogy engem is. Napról napra változunk. A házas életünkben fontos az egymás iránti tisztelet, szeretet, türelem, mert a házasság nem egy-két évre szól, hanem tudjuk, hogy örökké.

Fontos az, hogy a mindennapi életünket igyekezzünk Isten Igéje szerint élni, cselekedni, és ne csak a szánkkal mondjuk ki, hogy keresztények vagyunk.

Most már teljes életet élhetek, itt a földön. Isten, amit megígért számunkra, azt be is tartotta. Én hű voltam Őhozzá, és Ő is hű maradt hozzám.

Ahogy visszaemlékszem rá, s látom magam előtt, tudom, hogy ő egy igazán boldog ember. A szó szoros értelmében. Ha Istenről beszél, teljes öröm van a szívében. Örvendezve, lelkendezve beszélt többször is az életéről.

Nála mindig azt tapasztalom, hogy tényleg megváltozott az élete, mióta megismerte Isten jóságát. Teljes mértékben megszabadult az alkoholizmusból, amelyben, teljes mértékben benne volt. (Több, mint harminc évig ivott.) Eddig csak foszlányokat hallottam az életéről, hogy juhpásztor volt, és kint a „mezőn” tért meg, és volt, hogy az árokban aludt részegen, és hogy az a nadrág, amit viselt, az is csak kölcsönkért volt.

Most pedig látom az ellenkezőjét! (A szerző megjegyzése.)

1948-ban születtem Ladánybenén, - kezdi a beszélgetést János - apukám Kovács Frigyes, anyukám Tóth Erzsébet, keresztények voltak. A nyolc általánost itt Ladánybenén végeztem el. Már felsőbb iskolába azonban nem mentem. Elkerültem otthonról – dolgozni –, erdészeti munkás lettem, s egy alkoholizáló brigádba kerültem.  Így elég korán tizenhárom-tizennégy évesen már megkóstoltam én is az italokat. Későbbi éveimet is nagyon befolyásolták ezek a dolgok. Közben, megtanultam zenélni, tangóharmonikán. Mivel elég jól tudtam harmonikázni, elkezdődött a bulizó élet.

Egyre mélyebben kerültem bele az ivászatba, nemigen jártam már akkor dolgozni, az életem irányítását átvette az alkohol. Később már napokig, hetekig ittunk. Ez már azonban nem esett olyan jól, nem úgy, mint az elején. Akkor egy pillanatnyi felszabadultságot adott, de ezután, már bántott, hogy nem tudom abbahagyni, s ezért ittam: problémamegoldó volt. De végül, meg ha nem ittam, már kezdtem egyre idegesebb lenni, és kihatott az idegeimre a hiánya.  Viszont ekkor, már kezdtem észrevenni, hogy nem csak az én életem megy tönkre, hanem azoké is, akikkel együtt buliztam.

Szüleim nagyon ellene voltak, próbáltak visszatéríteni, de nem sikerült. (Ők keresztények voltak, de csak akkor jártak gyülekezetbe, amikor én még kicsi voltam. Viszont akkor még nem sokat értettem az ott zajló dolgokból, idősebb koromban pedig már nem volt visszahúzó erő, mert ekkor már szüleim nem jártak a régi közösségbe). De még akkor is sokat imádkoztak értem, én viszont, még ebben az időben is mentem a saját fejem után, nem változtam meg, nem volt erőm hozzá, így az életem egyre jobban tönkrement. Egy kötelet éreztem magamon, amelyből mintha lehetetlenség lett volna megszabadulni.

Láttam, hogy akikkel együtt voltam, kihaltak mellőlem! Mások betegek lettek, a házasságuk tönkre ment, mindent elvesztettek.

Húsz-huszonkettő éves koromig alkalmi munkákból éltem, és végül hajléktalan lettem a sok ivás miatt. Ekkor már nem voltam képes munkát sem vállalni. Engem is különböző betegségek támadtak meg, máj betegség, gyomorpanaszok, epilepszia, ami sokszor visszatért. Idegi problémáim is voltak.

Ebben az időben olyan munkákat vállaltam el, hogy valamelyest tudjak magamról gondoskodni, így nagyobb gazdákhoz szegődtem el, és a teheneiket etettem. Később azonban megtudták, hogy epilepsziás vagyok, és nem szívesen alkalmaztak. Nagyon sok gazdánál dolgoztam így, voltak nagyon kegyetlenek is, és volt olyan is, aki segíteni akart rajtam.

Nagyon sok időt voltam ebben a helyzetben, sok megaláztatásban volt részem, sok éhezésben, sok nyomorban, sokszor nem volt ruhám, agyonfagytam kint a hidegben, volt olyan is, hogy kabátot loptam a madárijesztőről, és abban voltam télen. Elhagyatott házakban, tanyákon éltem.

Végül kórházban kötöttem ki, tönkre ment az idegrendszerem a szívemet is megbetegítette az alkohol. Megsűrűsödtek az epilepsziás rohamaim is. Körülbelül egy hónapig voltam bent, majd kiadtak innen, s kezdődött minden elölről. Akkor már alig tudtam járni, csak remegtem. Otthon az édesanyám és a nővérem tovább imádkoztak (egész életemben imádkoztak) értem. Nővéremék sokat segítettek, mindig adtak tiszta ruhát, szállást, ennivalót, gondoskodtak rólam anyagilag is, és mindent megkaptam tőlük, hogy helyre álljak. Ekkor én már negyven éves voltam és semmim nem volt. Amikor más már negyven éves korára megnősül, gyermekei lesznek, szép háza van, nyaralni járnak, az emberek nagy többsége megállapodik, addig én nincstelen lettem, nyomorultul éltem úgy, mint az az ember a Bibliában, akit tékozló fiúnak hívtak.

Tatárszentgyörgy mellett egy kukoricaföldön talált rám egy tehenes gazda, és elvitt magához, hogy hátha tudok neki annyit segíteni, hogy a teheneket ellátom. Nagyon rossz állapotban voltam, de mivel adott főtt ételt, egy bizonyos fokig felerősödtem, már járni is tudtam, kisebb munkákat így rám tudott bízni. De ez az ember hirtelen meghalt, és nekem menni kellett. Pedig ő egy jó ember volt, segíteni akart nekem.

Kerestem, hogy hova tudnék beállni tehénpásztornak, vagy juhásznak, és így kerültem Perbálra, egy nagyon jó indulatú zsidó emberhez. Ő mindent megtett annak érdekében, hogy engem helyre állítson, rendes fizetést adott, de sajnos én azt rögtön elittam, elhagytam a birkákat, a nyájat, és sok kárt tettem neki. Így nem sokára rájött arra, hogy nem lehet pénzt bízni rám, később mikor ilyen rossz dolgokat tettem újra, elmentem tőle, pedig ő nem küldött volna el. (Ettől a gazdától sok jót láttam, sok jót tett az ottani emberekkel. Sokszor kértek tőle kölcsön, s ha meg is akarták adni a pénzt, ő csak legyintett és nem fogadta el.)

Innen haza mentem anyámékhoz, nagyon legyengült állapotban, és kerestem, hogy hova tudnék elhelyezkedni. Közben üvegeket gyűjtöttem, abból tengettem az életemet, és itt jegyezném meg azt, hogy a nővérem lánya megtért, és egy pünkösdi gyülekezetbe járt, és nem sokára adott nekem egy könyvet. A könyv címe: A becsapottak vágyakozása volt. Nagy szeretettel adta át ezt a könyvet nekem, és megkért rá, hogy olvassam el. Közben egy ismerős eljött értem, és megint elkerültem egy juhászhoz, aki elvitt egy puszta helyre, ahol volt egy pár birkája. De itt is nagyon gyenge állapotban voltam, meg kellett inni másfél liter bort naponta, hogy a kezem remegése leálljon, és tudjak egy kicsit dolgozni, de ezt minden nap meg kellett inni! Ez a gazdám is nagyon jó ember volt, igazán akart rajtam segíteni, de nem járt nagy sikerrel.

Aztán, egy reggel eszembe jutott, hogy én kaptam egy könyvet! Kivittem a patak partjára, ahhoz a pár darab birkához, és elkezdtem a könyvet olvasni.  Bizonyságok voltak benne leírva, hogy van szabadulás az alkoholból, hogy van gyógyulás a betegségekből! Azok tettek nekem bizonyságot, akik szerepeltek a könyvben, akik valóságos gyógyulást nyertek! Ez nagyon megragadta az én szívemet is! Nagyon meg akartam gyógyulni én is, már gyűlöltem ezt az életet, és leírták nekem a könyvben, hogy a názáreti Jézus Krisztus az Istennek a Fia, most is szabadít, most is gyógyít, és feltámadt a halálból és él! És biztattak a könyvben arra, hogy fogadjam be Jézus Krisztust a szívembe, Ő valóságosan meg tud szabadítani, a betegségemből, mert Ő értem is meghalt! Ahogy többször kiolvastam a könyvet, kezdtem megérteni, hogy van kiút a halálból, van kiút a betegségekből, mert Jézus Krisztus megszerezte ezt a számunkra! Én eddig nem fogtam föl ezt, hiszen a szüleim keresztények voltak s mégis, mintha egy lepel lett volna a szemeim előtt… Csak most eszméltem föl, amikor a könyvekben a bizonyságokat elolvastam, hogy van szabadulás az alkoholból, van gyógyulás! És egy délelőtt folyamán, egy nagy tábla kukoricaföld közepén, befogadtam Jézus Krisztust a szívembe.

Nem sokat kellett várnom, hogy változás jöjjön az életembe. Ettől a pillanattól kezdve kezdtem el segítségül hívni Jézus Krisztus nevét, hogy engem is gyógyítson meg, és pár napon belül, teljesen megszabadultam az italtól, a dohányzástól, tökéletesen kigyógyultam az epilepsziából, ami nagyon nagy öröm volt a számomra, hogy újra egészséges vagyok és szabad ember! Akkor és ott megszabadultam a sok rossztól, ami addig fogva tartott, a kötelek leestek rólam, ahogy a Biblia is írja: teljes öröm van tenálad, (mármint Istennél) és ez tényleg igaz, és ami a legfontosabb, minden ember számára elérhető! Még a legrosszabb ember is visszafordulhat, ha akar és megváltoztatja Isten őt teljes mértékben.

Nagyon nagy öröm volt a családban, az édesanyám is részese lehetett az új életemnek, és a sok ima nem volt hiábavaló, mert megláthatta, hogy újra egészséges emberré lettem.

Isten nagyon felemelt annál a gazdánál, mert nem ittam, és utána rám bízta az egész nyájat, amely öt-hatszáz jószágból állt. Ezután egy évig őriztem a nyájat. Nagyon értettem a gondozásához, és ezért nagyon jól megfizette a gazda a munkámat. Megtérésem pillanatától kezdve nagyobb mennyiségű pénz is lehetett nálam, és tudtam félretenni is belőle! Azonban mivel nem tudtam Istentiszteletekre járni, úgy döntöttem, hogy abbahagyom a juhászatot, és mivel egészséges ember lettem, más munkakört választottam. Így kerültem Kakucsra, majd Gyálon vállaltam munkát, innen már fel tudtam járni Istentiszteletre. Itt nagyon meg tudtam erősödni, Istennek a beszédét meg tudtam ismerni még jobban, hogy Ő milyen jó és milyen hűséges. Megtapasztaltam, hogy az Ő szabadítása milyen valóságos, és elérhető minden ember számára Jézus Krisztusban. Elkezdtem szorgalmasan járni a gyülekezetbe.

Pár év múlva, Szigethalmon, az istentiszteleten láttam egy hölgyet, akivel az alkalom végén elbeszélgettem. Később egyre többet beszélgettünk, és egy idő után megszerettem, és egyre mélyebben éreztem a szívemben, hogy Ő Istentől van, hogy Isten Őt rendelte mellém feleségnek, és nem sok idő múltán megleptem egy csokor virággal, amit ő kedvesen fogadott. Ezen túl még többet voltunk együtt, egyre mélyebb lett ez a kapcsolat (Isten tudtával), mind a ketten kerestük ebben az Úr akaratát, és nemsokára sor került az eljegyzésre, majd az esküvőnkre is. Isten megáldott bennünket annyira, hogy Gyálon tudtunk venni egy kis házat, és nemsokára be is költöztünk. Azóta teljesen más életet élek. Van saját családom, egy kedves kis feleségem, rengeteg jó ismerősöm, barátaim, akik elfogadnak és szeretnek. Csendesen élünk, a feleségem és én is dolgozunk. Hitvesemnek, mikor elvettem feleségül, már volt két nagy fia, velük is nagyon jó a kapcsolatom. Végül is lett egy igazi családom! Nem iszok, nem járok el mulatni a kocsmába, nem hiányolom a régi ismerőseimmel a kapcsolatot, a régi baráti kapcsolataim megszűntek. Helyette új életem lett, amiről régen csak álmodozni merhettem.

Ahogy le is van írva: „Valaki azért hallja tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, aki a kősziklára építette az ő házát. És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba, de nem dőlt össze, mert a kősziklára építtetett”. És a Kőszikla maga Jézus Krisztus, ha őrá építed az egész életed, az soha nem fog összedőlni!

„És valaki hallja én tőlem e beszédeket, és nem cselekszi meg azokat, hasonlatos lesz, a bolond emberhez, aki a fövényre építette a házát. És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba, és összeomlott, és nagy lett annak romlása”.  Ez a rész pedig arról szól, hogy ha nem Isten Fiára építed az életed, az a végén, összedől, mint egy kártyavár!

(Ez a történet megtörtént eseményeket dolgoz fel. Csak a személyek, és a helységek nevét, illetve az időpontokat változtattam meg. – a szerző megjegyzése.)